Rólunk

Ismerje meg a Verzol Szaunaház történetét, filozófiáját és azt, hogy miért a természetesség a szenvedélyünk.

Személyes történet

Balogh Veronika és Balogh Zoltán

tulajdonosok, szaunamesterek

A VERZOL Szaunaház a magyar-horvát határ mellett fekvő Gyékényesen, a Kéktó Kempingben található. A kemping a Kotró kavicsbányató közvetlen partján fekszik, csodálatos természeti környezetben, amely 2011-ben megkapta az Örökségünk – Somogyország kincse kitüntető címet, vize pedig olyan tiszta, hogy a látótávolság a víz alatt akár a 8 métert is elérheti.

Munkánk minőségét a Diamond Sauna Master's School és a Balaton-Sió Szauna Hungary kiváló szaunamesterei, Pusztai Julcsi és Molnár István garantálják. Sokat köszönhetünk Szabó Zoltánnak is, akitől a szaunamesterség alapjait tanulhattuk meg. Az elmúlt 6 év alatt az alapképzésen túl több ventillációs továbbképzésen is részt vettünk, több versenyen is megmutattuk magunkat. Rendszeresen találkozhattok velünk a Zalakarosi Gyógyfürdő Naturista Szaunavilágában is.

A szaunaház tervét már régóta dédelgettük, két éve találtuk meg a tökéletes helyszínt az elképzeléseinkhez, amelyet azóta is folyamatosan fejlesztjük, vendégeink igényéhez igazítva.

A szaunaház egész évben működik, hétvégenként szaunaesteket szervezünk, amelyeken 4 szaunaprogram követi egymást óránként. Tavasztól őszig havonta egy alkalommal hangfürdővel egybekötött spirituális szaunaestet, illetve gasztro-élménnyel fűszerezett tematikus rendezvényt tartunk. Az előre tervezett programok mellett, egyedi igényekre is nyitottak vagyunk.

Várunk szeretettel mindenkit, aki tökéletes kikapcsolódásra vágyik a természet csodás ölelésében.

Balogh Veronika és Balogh Zoltán - Verzol Szaunaház tulajdonosok

A Verzol szaunaház története

2023 április-június – Egy álom kezdete

Gyékényes nyugodt, vízparti környezetében felépítettük a Verzol Szaunaházat. Célunk egy olyan hely létrehozása volt, ahol a test megpihen, a lélek feltöltődik.

2023 június – Verzol Szaunaház nyitó rendezvénye

A hivatalos megnyitó rendezvénnyel elindult a Verzol Szaunaház működése.

2024-2025 – Fejlesztés

Folyamatosan bővítettük szolgáltatásainkat: a hagyományos finn szauna mellet melegvizes medencét telepítettünk, majd a pihenőhelyiséget alakítottuk át és zuhanyzót építettünk, hogy minden vendégünk megtalálja a számára ideális relaxációs lehetőségeket.

2025 - A jelen és jövő

Ma már egy stabil, nem csak a helyi, hanem a távolabbi településekről idelátogató vendégeink számára egy fontos rekreációs központként működünk. Vendégeink visszatérnek, mert nálunk nem csak szaunaélményt, hanem valódi gondoskodást és személyes figyelmet is kapnak.

Értékeink

Ezek az alapelvek vezérelnek minket minden nap, amikor vendégeinket fogadjuk

Természetesség

Kizárólag természetes anyagokat és módszereket használunk, hogy autentikus élményt nyújthassunk.

Minőség

Minden szolgáltatásunkban a legmagasabb minőségi színvonalra törekszünk.

Vendégszeretet

Minden vendégünket egyéni figyelemmel és gondoskodással fogadjuk.

Közösség

Családias légkört teremtünk, ahol mindenki otthon érezheti magát.

Miért szeretjük a szaunázást?

A szauna nem csak egy szolgáltatás számunkra - ez egy életfilozófia

A szaunázás szenvedélye és szakmai tapasztalat

Természetközeli környezet Gyékényesen

Személyre szabott wellness élmények

Családbarát megközelítés

Hagyományos és modern technikák ötvözése

Minőségi szolgáltatások megfizethető áron

Helyszín és környezet

Gyékényes csendes, természetközeli környezetében található szaunaházunk ideális helyet kínál a városi zaj és stressz elől való meneküléshez.

A település nyugodt légköre, a tiszta levegő és a természet közelsége tökéletes hátteret biztosít a teljes kikapcsolódáshoz és regenerálódáshoz.

Vendégeink gyakran említik, hogy már az utazás is része a relaxációnak - a természet nyugalma azonnal érezhető a környéken.

Petőfi S. u. 100, Gyékényes

Könnyen megközelíthető, parkolási lehetőség

Balogh Veronika és Balogh Zoltán - Verzol Szaunaház tulajdonosok

Szeretne személyesen megismerni történetünket?

Látogasson el hozzánk, és tapasztalja meg a Verzol Szaunaház különleges világát!